2016. április 27., szerda

Gesztenyés pöttyöske





Hozzávalók a piskótatésztához:

8 tojás
16 evőkanál cukor
6 halmozott evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó

Krém hozzávalói:

2 vaníliás pudingpor
1 evőkanál liszt
7 dl tej
25 dkg cukor
25 dkg vaj
2 vaníliás cukor

Rudakhoz:

25 dkg háztartási keksz
25 dkg gesztenyemassza
2 evőkanál baracklekvár
1 erős feketekávé (1 dl)
Rum vagy rumaroma ízlés szerint

A piskótához a tojás sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, hozzáadjuk az átszitált lisztet, kakaót, végül a tojások keményre vert habját. 26x36 cm-es tepsibe simítjuk, 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.

A krémhez a pudingporokat a liszttel, tejjel sűrű krémnek megfőzzük, miután kihűlt a cukorral habosra kevert vajjal kikeverjük.

A rudak hozzávalóit összegyúrjuk, jó formázható kell, legyen, ha nem áll szépen össze, tegyünk még hozzá lekvárt.Kilenc akkora rudat formázunk, amekkora a piskóta hosszúsága. 

A piskótát kettészeljük, megkenjük a krém felével, rárakjuk a rudacskákat, rá a megmaradt krémet, szépen rásimítjuk, rátesszük a piskóta másik felét és bevonjuk csoki mázzal.

A csoki mázhoz 15 dkg étcsokoládét vízgőz fölött három evőkanál olajjal felolvasztunk és rásimítjuk a süteményre.
5 dkg fehér csokit 1 evőkanál olajjal felolvasztunk és becsíkozzuk.

Egy éjszakára hideg helyre tesszük hogy szépen tudjuk szeletelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók