2017. július 9., vasárnap

Fahéjas csavart mini koszorú




Hozzávalók a tésztához:

60 dkg liszt
3,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
3 evőkanál cukor
6 g vaj
6 g só
2 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja

Töltelékhez:

Olvasztott vaj, cukor, fahéj

A lisztet tálba szitáljuk, közepébe kis mélyedést készítünk, belemorzsoljuk az élesztőt, felöntjük langyos cukros tejjel, hagyjuk felfutni.
Miután az élesztő felfutott a többi hozzávalóval szép sima tésztát dagasztunk, kelni tesszük.
Mikor a tészta duplájára emelkedett, körülbelül 10 dkg-os darabokra vágjuk, gombócokká formázzuk. Ezután egyenként téglalap alakúra kinyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk cukros fahéjjal és tekerjük fel. Minden tekercset hosszában vágjuk félbe, úgy hogy az egyik végét nem vágjuk el egészen, majd a két felet csavarjuk össze, hogy a vágott fele mindig felül legyen, majd alakítsuk koszorúba. 


Tegyük kivajazott muffin formába takarjuk le kb. fél órát pihentessük majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt süssük szép arany barnára. Mikor úgy látjuk, hogy megsültek, kivesszük a sütőből, meglocsoljuk vaníliás cukros tejjel, pár percre visszatesszük a sütőbe, miután kivesszük, még forrón beszitáljuk porcukorral.


2 megjegyzés:

Print Friendly and PDF

Rendszeres olvasók